„SZIVÁC FALU NÉGY SORBAN, TÁVOLRÓL VÁROSNAK LÁTSZIK”
Ez a szemléletes „bećarac” (népdal), amelyet régóta énekelnek, azt sugallja, hogy egy nagy településről van szó. És valóban, Szivác az egyik legnagyobb falu, több mint tízezer lakossal. A „édes Cservenka” és a bohém Szabadka (Sombor) között helyezkedik el, sűrűn elszórva a Telecsi-fennsík lankáin.
A kedves, főként mezőgazdasággal foglalkozó embereken kívül Szivácot három templom és a Művelődési Ház is díszíti, amely világítótoronyként vonzza a dal, tánc, színjátszás és zenélés szerelmeseit.
A Művelődési Ház néptáncegyüttese már fél évszázada működik, és fellépései, sikerei gyöngysorként követik egymást a mai napig. A gyerekcsoporttól kezdve a hagyományőrző együttesen, férfi és női énekkaron, szólistákon, hangszereseken át a hagyományos hangszereket — dudát, furulyát, samicát, dobot és tamburát — megszólaltató zenekarig mindannyian ugyanazon az úton járnak: a szerb népi hagyományok és szokások megőrzésének útján.
A gyermek- és ifjúsági együttes sikereiről számos oklevél tanúskodik, amelyeket tartományi és országos versenyeken nyertek — ezek joggal adnak okot arra, hogy azt mondjuk: „Mi mindig a legjobbak között vagyunk.”
Július 6-án, immár hosszú évek óta, összegyűlünk az „Iványi Virág” fesztivál köré, amely a vajdasági őshonos szerbek hagyományainak örökösévé vált. A Szerémségből, Bánátból és Bácskából érkező résztvevők bemutatják, mit őriztek meg a feledéstől — mindez dokumentálva, fényképezve és felvételeken megörökítve —, így a mi vajdasági kertünk egyre nagyobb és színesebb lesz.
1985-ben megkaptuk a Szerb Köztársaság legnagyobb kulturális elismerését — a Vuk-díjat. Ez a díj ma is kötelez és ösztönöz bennünket.
